A félem idézte agresszió általában olyan ingerek felé irányul, amelyek félelmet vagy bizalmatlanságot váltanak ki. Ezeket megtestesítheti ugyanúgy az ember, a kutya, a macska, más állatok, sőt, még tárgyak is. Az állat reakciója pedig azért válik agresszívvá ennek kapcsán, mivel ha nem tud megszabadulni a kellemetlen helyzettől, meg kell védenie magát. A kutya habitusától függően pedig könnyen megtörténhet az is, hogy megharapja az illetőt, komoly sérüléseket okozva. Az egyetlen dolog, amit ilyenkor az állat tenni akar, hogy felfogja a félelmet termelő ingereket. Tehát, a magát fenyegetve érző kutya megpróbál elmenekülni, de ha erre nincs módja, akkor támadni fog.
Hasonló történik a megrémült macska esetében is, de a fürgeségének és méretének köszönhetően általában agresszió kinyilvánítása nélkül elmenekül, mivel a macskákról elmondható, hogy kerülik az emberrel vagy állattal való összecsapást, vagyis azt, ami a félelmüket okozta. A helyzet azonban veszélyessé válhat, ha a macska nem tud kijutni. A fájdalom és félelem ugyanis igen erős és jelentős ösztönzése a macska kirobbanó agresszivitásának. Ekkor és ezért kerülhet arra sor, ha mégis agresszíven viselkedik, ez a legáltalánosabb oka annak, ha a macskák harapnak és karmolnak.
A félelem indukálta agresszivitás összefügghet a szegényes szocializációval vagy a bevésődés hiányával is. Ezért ezekben az esetekben mindazokat az eszenciákat szükséges figyelembe vennünk, amelyek kezelik a félelmet és/vagy a pánikot, a traumatikus feszültségnek a felmerülő utóhatásait, amit a megfélemlített állat érezhet, és nem utolsósorban a bizalmatlanságot, hogy ne forduljon az állat minden felé agresszívan, vagy hisztérikusan, amint fenyegetést tapasztal.
Az ajánlott keverék a félelem kiváltotta agresszivitásra:
Napvirág (terror, pánik) + Ernyős madártej (trauma, sokk) + Bükkfa (intolerancia, elutasítás) + Cseresznyeszilva (a kontroll hiánya, hisztéria) + Magyal (bizalmatlanság).
Az állat agresszivitási szintjétől függően adjuk naponta négyszer-hatszor vagy még többször négy csepp mennyiségben.
Ide kattintva megvásárolhatod a félelem kiváltotta agresszivitás kezelését támogató keveréket.
A blog az alábbi művekből merített:
Martin J. Scott & Gael Mariani: Bach Flower Remedies for Dogs
Enric Homedes: The Handbook of Bach Flower Remedies for Animals