A Bach-virágterápia jótékony hatásáról már számos írás született. Azt azonban kevesen tudják, hogy Edward Bach nem csupán a hozzá érkező, az őt felkereső emberek számára nyújtott segítséget eszenciáival. Lulu nevű spániele jó néhány esetben kapott gyógyírjeiből. Kolléganője, Nora Weeks pedig számtalan alkalommal adta macskáinak, ha szükségesnek találta. Az egyik ilyen és legutolsó macskája Wumps volt, aki egyben a Bach Központ csapatának egyik legmarkánsabb tagjaként működött közre. Független lélek, aki bár szerette a délelőtti cirógatásokat, de tudta, hol a határ. Nem igényelt állandó törődést és szeretgetést, ehelyett az tette őt boldoggá, ha saját kedvére kóborolhatott a kertben, eljátszhatott a méhekkel, a pillangókkal és a tóban lévő halakkal.

Bár jóllehet, Dr. Bach tisztában volt vele, hogy eszenciái nem csak az embereknek, hanem minden élő teremtménynek, még a beteg növényeknek is javára válnak, a Központ érdeklődésében az emberek segítése állt, nem az állatoké, ezért csak kevés kutatás folyt velük kapcsolatban. Levéltárukban az 1950-es évekig visszamenőleg fellehető pár olyan dokumentáció is, amely az állatok esetében alkalmazott virágterápia sikerességéről számol be.

A kutatások csekélysége azzal is magyarázható, hogy Edward Bach idejében a háziállatok többsége még az ipar része volt, az emberek az állatokhoz többnyire a haszonelvűség szempontjából álltak. Különösen a vidéki területeken az állatokat elsődlegesen, mint élelemforrásnak, vagy mezőgazdasági eszköznek tartották. A lovak leginkább a taligákat és ekék húzták, a kutyák célja pedig egyedül a terelés, őrzés, vadászás volt. Ha az emberek szorosabban kötődtek is kutyáikhoz, újdonságnak számított az, hogy egyet háziállatként vagy társként tartsanak, s valójában, az állatorvosok is ellenezték ezt az ötletet. Mai szemmel tekintve vissza, nyilvánvalóan nehéznek találtuk, hogy elengedjük emberközpontú magatartásunkat, s csak nagyon lassan fordult át a tradicionális nézet, s kezdett megerősödni az az elképzelés, hogy az állatok megosztják az emberekkel pszichológiai problémáik mértékét. Az állat érzelmi és kognitív képességeihez való új hozzáállásnak köszönhetően tekintjük őket társteremtményeinknek.

Napjainkban egyre több elkötelezett gazdi szeretne tisztában lenni azzal, hogyan tudna hatékonyan segíteni a Bach-virágeszenciákkal kedvencein. Blogunk bejegyzéseinek ez a fő mozgatója. De mielőtt belekezdenénk az eszenciák részletezésébe, fontos hangsúlyoznunk azt, hogy számos olyan érzelmi és pszichológiai állapot van, amely csak az emberekben bukkan fel, az állatokban nem, vagy legalábbis tőlünk eltérő módon tapasztaljuk azokat. Az emberekkel ellentétben, az állatoknak gyakran nincs alkalmuk arra, hogy megbirkózzanak olyan elsődleges érzelmeikkel, mint a félelem, szorongás, stressz vagy depresszió. De mivel érzelmeiket jóval egyszerűbb módon tapasztalják, anélkül, hogy ésszerűsítenék őket, mindenféle intellektuális analizálástól mentesen, ennek köszönhetően az embereknél gyorsabban válaszolnak az adott virágeszenciákra. Mondhatni, mivel közelebb állnak a természethez.

Az egyik veszélye a Bach-féle eszenciák értelmezésének az állatok esetében pont az, hogy az antropomorfizáció csapdájába eshetünk, azaz emberi jellemzőket tulajdonítunk az állatoknak. Az állatok éppenséggel nagyon is szerencsések, hogy nem olyan bogarasak, mint az emberi lények! Ezért állítjuk azt, hogy bár, valamennyi Bach-eszenciát felhasználhatjuk az állatok gondozásán belül is, némely eszencia alkalmazására még sincs olyan gyakran szükség, mint az emberek esetében. Ez egyben érdekes bepillantást nyújt azokba a hasonlóságokba és különbözőségekbe is, ahogyan az emberek és a kedvenceik az őket körülvevő világot gondolják, érzékelik és észlelik.

A következő bejegyzésekben egyenként sorra vesszük az Edward Bach által kifejlesztett eredeti virágeszenciákat, kitérve és ajánlva azokat külön az állatoknak és külön a gazdiknak.